j

Gombos Eszter – Gyakornokból főállású

Eszti HR generalista gyakornokként kezdett a Budapest Bankban és fél év múlva már lehetőséget kapott egy Junior HR menedzseri pozíció betöltésére.

 

Miért kezdtél el gyakornoki helyet keresni?

A BME-n tanulok Pszichológia mesterképzésen és a második évben kötelezően el kell végeznünk a szakmai gyakorlatunkat. Ezen kívül fontosnak tartottam, hogy az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatokat is szerezzek, hiszen a tanulmányaim mellett az időmbe egy 25 órás gyakornoki pozíció teljesen belefért.

Miért a BB gyakornoki programját választottad?

A kereséskor a legfontosabb szempont a feladataim jellege volt. Mindenképpen olyan gyakornoki pozíciót kerestem, ahol valódi tapasztalatot szerezhetek, és tanulhatok. Amikor megláttam a BB HR generalista pozíció leírását, rögtön megtetszett, hiszen a feladatok változatosak voltak és lefedték a HR folyamatok egészét. Olvastam a gyakornoki programról is, láttam, hogy többször is elnyerték a Legjobb gyakornoki munkahely díjat, ami nagyon szimpatikus volt, ezért úgy döntöttem, hogy beadom a jelentkezésemet.

Milyen feladataid voltak gyakornokként?

HR generalista gyakornokként részt vettem a toborzási folyamatban a hirdetések megírásától egészen a beléptetésig. Én tartottam a kapcsolatot a jelöltekkel, a vezetőkkel és szorosan együttműködtem az iskolaszövetkezet toborzóival is. Ezen kívül a kiválasztási folyamat menedzsmentjéért voltam felelős, de segítséget nyújtottam a már a bankban dolgozó gyakornokoknak is olyan kérdésekben, mint munkaidő nyilvántartó kezelése, szakmai gyakorlat igazolása és egyéb munkavégzéshez köthető problémák megoldása. Mindemellett a BUDDY program egyik koordinátoraként az új belépő gyakornokok beilleszkedését támogattam. A Gyakornoki Összefogás Program tagjaként pedig részt vettem a gyakornoki programok szervezésében.

Milyen volt a gyakornoki élet a BB-nél? Milyen programokon vettél részt?

Úgy gondolom, hogy a BB-ben igazán egyedülálló a gyakornoki program. Kötetlen munkaidőben dolgozhatunk és így a tanulmányaimmal abszolút össze tudtam egyeztetni a beosztásomat. Igazi közösségi élményekben volt részem a gyakornoki időm alatt. Rendszeresen vettem részt workshopokon és csapatépítő bulikon is, ahol értékes kapcsolatokat alakítottam ki.

Mikor döntötted el, hogy a BB-nél szeretnél maradni hosszabb távon?

Már az elején nagyon jó benyomást tettek rám a munkatársaim, illetve a vállalati kultúra. Gyakornoki időm alatt a csapat többi tagjának feladataira is ráláttam és egyre inkább megfogalmazódott bennem az, hogy én is ezzel akarok foglalkozni. Jeleztem a vezetőmnek, hogy hamarosan végezni fogok az egyetemen és, amennyiben ők is nyitottak rá, szívesen maradnék főállásban a banknál. A vezetőm teljes mértékig támogatott a döntésemben és szerencsére hamarosan nyílt egy Junior HR menedzser pozíció, amit meg tudtam pályázni.

Milyen volt a kiválasztási folyamat?

Mikor elkezdtem gondolkozni azon, hogy szeretnék maradni, azt hittem, ennél százszor bonyolultabb lesz ez a folyamat. Szerencsére már ismertek, tudták, hogy hogyan dolgozom és a vezetőm ajánlása mellett csak egyetlen interjúra volt szükség, ahol főleg a céljaimról és az előttem álló feladatokról beszélgettünk.

Milyen a hangulat, érdemes hozzánk jönni dolgozni?

Én mindenkit bátorítok, hogy jelentkezzen a BB álláshirdetéseire. A légkör nagyon barátságos, egyáltalán nem olyan, mint amit az emberek általában elképzelnek a bankszektorról. Itt igazi közösségi élet van. A Foci VB kapcsán például lehetőség van együtt átélni a szurkolás élményét a BB saját szurkolói zónájában, de a következő hetekben más programokkal is készülünk: személyes jól-lét témakörében indul rendezvénysorozatunk, amelynek keretében részt vehetnek a kollégák szakmai előadásokon, de lesz például közös filmnézés és Just Dance bajnokság is.

Kedveld a gyakornokoknak és pályakezdőknek szóló Facebook oldalunkat: