j

Gyakornokból főállású? HIDD EL, LEHETSÉGES! – Szimandl Fruzsina

Fruzsi jelenleg lakossági portfólióelemzőként dolgozik abban a csapatban, ahol másfél éve kockázatkezelési gyakornokként kezdett. Jelenleg főállású munkája mellett a Corvinuson pénzügy mesterszakon tanul. Amellett, hogy ezt miként tudja összeegyeztetni a munkával, azt is elárulja, hogy hogyan lett a Budapest Bank főállású munkatársa. 

  • Miért kezdtél el gyakornoki helyet keresni?

Pénzügy és számvitel szakra jártam a Corvinusra, és kellett a kötelező gyakorlat. Régóta szerettem volna bankban dolgozni, ezért is mentem erre a szakra, mert ez közelinek tűnt a szektorhoz. Úgy volt, hogy egy ismerős által már meg is volt a helyem egy másik bankban, de végül az egyetem nem fogadta el a szerződést. Ezt követően egy hónapom volt új gyakorlati helyet keresni, ezért egyszerre több pozíciót is megpályáztam a Budapest Banknál.

  • Hogy nézett ki a kiválasztási folyamat, amikor hozzánk jelentkeztél?

Az első megpályázott pozícióval kapcsolatban, ami ugyanitt nálunk a portfóliómenedzsment csapaton belül egy kockázatkezelési elemző gyakornoki pozíció volt, fel is hívtak telefonos interjúra. Ráadásul jó gyorsan, fel sem tudtam készülni a BB-ből, azt hittem, még ráérek, legalább egy hétre számítottam. Egyébként az akkori HR generalista gyakornok, akivel beszéltem, ma már szintén főállású! 🙂 Ezután be is hívtak egy személyes interjúra, amelyen egy elbeszélgetésen (ki vagyok, mit csinálok, mi érdekel, miért szeretnék ide jönni) kívül néhány egyszerűbb és egy nehezebb Excel feladat volt. Ez után került sor a második körös interjúra, ahol már csak feladatmegoldás volt, szintén Excelben. Annak ellenére, hogy a pivotot akkor még kevéssé ismertem, felvettek és  itt megtanultam készség-szinten alkalmazni. Illetve SQL-ezni a nulláról, mert az is kell a mindennapi munkámhoz.

  • Utána átvettek főállású pozícióba. Ez hogyan történt?

Másfél éve voltam gyakornok, amikor megüresedett egy pozíció, amit felajánlottak nekem. Itt már nem volt külön interjú, mondhatni egyből átvettek. Hivatalosan január közepe óta vagyok főállású, jelenleg még betanuló fázisban, de mindenki nagyon segítőkész, így bőven van lehetőségem tanulni. 🙂

  • Egyetemi tanulmányaidat miként tudod összeegyeztetni a munkával?

A vezetőm kérése annyi volt, hogy minden nap legyek bent. Olyan szempontból rugalmasak, ha van olyan órám, amit csak reggelre tudok felvenni, akkor elég, ha utána jövök be dolgozni. De szerencsére idén sikerült minden órámat délutánra felvenni, így egy-két nap megyek el korábban, de ilyenkor bejövök előbb a bankba, és így teljesen oké.

  • Ha valaki megkérdezné, miért a BB gyakornoki programját választottad, mit mondanál?

Itt szakmailag nagyon sokat lehet fejlődni, iszonyat mennyiségű tudást lehet összegyűjteni. Emellett egy olyan széles rálátást kapsz a bank működésére, magára a bankszektorra, ami a karriercéljaid és a később betölteni kívánt munkakör pontosabb meghatározásában is nagy segítség. Nekem ebben szerencsém volt, jól választottam, és a gyakornoki pozícióm lett a főállású munkám! 🙂 A kevésbé szerencsések pedig rotálhatnak az egyes gyakornoki munkakörök között így szinte kizárt, hogy ne találják meg azt, ami legjobban megfelel számukra.

Nekem nagyon fontos a munkahelyi légkör. Jó példa, hogy nálunk a csapatszellem és a közösség nagyon jó, például mindig közösen ebédelünk, szoktak lenni csapat bulik is, most éppen szervezés alatt van egy paintball-ozás. Itt tényleg jól érzi magát az ember, persze nem tudok minden területről nyilatkozni, de rosszat még nem hallottam.

  • Szerinted mi kell ahhoz, hogy gyakornokból főállásúvá lépjen elő valaki?

Nagyon fontos a személyes szimpátia, de legfontosabb, hogy legyen talpraesett, illetve hogy gyorsan, de precízen végezze a munkáját. Nem kell rögtön mindent tudni, mert a munka során mindent megtanítanak, amire szükséged lesz, de elengedhetetlen a tanulási vágy és a szorgalom.