s

#HelloSenior – Janó Ádám

Miért választottad a Budapest Bankot?
Tudtam, hogy mindenképpen bankban szeretnék dolgozni, illetve valamilyen rotációkra épülő utánpótlásképző programban. A piacon szétnézve a BB kínálta a legjobb pályakezdő programokat. Az egyetem elvégzése után rögtön ide kerültem.

Mutasd be röviden karrierutadat egy-két fontosabb magánéleti eseménnyel együtt!
A BB-nél eltöltött 8 év alatt több területen dolgoztam; gyakornokként kezdtem egy bankfiókban, majd a rotációs programot (lakossági, vállalati és kockázatkezelési terület) követően vállalati bankárként, az értékesítésben folytattam a munkámat. 2012-ben kerültem a vállalati értékesítés fejlesztési területre, előbb egy kisebb csoportot vezettem, másfél éve pedig az egész terület vezetője vagyok. A feleségemet is a munkámnak köszönhetően ismertem meg, tavaly nyáron volt az esküvőnk.

Fel tudod használni a munkád során azt, amit az egyetemen/főiskolán tanultál?
Nagyon sok mindent igen. Vannak olyan tárgyak, amelyek esetében az ott tanultak direktben alkalmazhatók a munka világába (pl. pénzügy-számvitel), illetve vannak olyanok is, amelyek a szükséges szemlélet, gondolkodásmód elsajátításhoz hasznosak. Mindazonáltal azt gondolom, hogy az elméleti oktatás mellett érdemes minél előbb gyakorlatot is szerezni, ami segíti a későbbi orientációt és a szakmai ismeret elmélyítését.

Milyen területen végzed a munkádat?
Jelenleg a vállalati értékesítés fejlesztési és támogatási terület vezetője vagyok. A terület három további részre bontható: üzleti elemzés, CRM, vállalati marketing. Az üzleti elemzés csapat biztosítja a vállalati üzletág számára szükséges elemzések, mérések és menedzsment riportok elkészítését. Emellett a terület egyik fő célja az adatvezérelt értékesítés irányítás („data driven sales management”) támogatása, amelyben meggyőződősem szerint úttörők vagyunk a magyar vállalati bankpiacon. A CRM és a vállalati marketing pedig az értékesítők aktivitását segíti a piaci növekedési lehetőségek folyamatos nyomon követésével, versenytársfigyeléssel, illetve különböző központi értékesítési akciók szervezésével.

Milyen kihívásokkal találkozol nap, mint nap?
Hasonló kihívásokkal kell nekem is megküzdenem a mindennapokban, mint bárkinek, aki hasonló közegben dolgozik: rövid határidők, komplex feladatok, nagy nyomás, különböző típusú emberek menedzselése stb. A hozzám tartozó terület komplexitásából fakadóan nap, mint nap sok egymással átfedésben lévő projektet és határidőt kell kézben tartanom, és a szűkös erőforrások mellett hatékonyan szerveznem.

Szerinted mennyire támogatja a szervezet az előrelépést?
Az előrelépéshez sok lehetőséget kapsz, amivel élned kell. Egy jól működő, támogató szervezetnek ezt tudnia kell biztosítania. A többi már rajtad múlik. A tehetség önmagában véve nem elegendő, szorgalom, kitartás és folyamatos önfejlesztés kell ahhoz, hogy valaki kiemelkedő szakmai sikereket érjen el. Általánosságban igaz az, hogy a rád bízott munkát száz százalékban elvégezni viszonylag könnyű, az igazi kihívás az elvárások felett teljesíteni. Több munkát, koncentrációt és elszántságot kíván, de kiemelkedni csak így lehet.

Mik az erősségeid? Hogyan építenek erre kollégáid?
Törekszem strukturált, kiszámítható és kiegyensúlyozott lenni. Vezetőként a stabilitás az egyik legfontosabb elvárás felém.

Mi alapján értékelnek?
A kulcsszó a teljesítmény, ez a mérvadó mind a saját, mind a csapatom értékelése szempontjából.

Kapsz visszajelzést teljesítményedről?
Természetesen, ennek nagy hagyományai vannak a BB-n belül. Egy elég komoly rendszer és folyamat is épül erre. Ez magában foglalja az adott évi célok és prioritások közös meghatározását. Emellett én is proaktívan keresem a visszajelzéseket. Nincs karrierépítés fejlődés nélkül, és nincsen fejlődés a visszajelzésekre való nyitottság nélkül. A kezdetek óta sokat dolgozom ezeknek a beépítésén.

Milyen a légkör, mit szeretsz a Budapest Bankban a legjobban?
A jó hangulatot és azt, hogy a vezetők ajtaja mindig nyitva áll, az emberek partnerként kezelik egymást.

Mennyi időd marad a magánéletre? Hogyan tudod összeegyeztetni a munkával?
Ez az egyik legnagyobb kihívás. Rövidtávon bele kell férnie annak, hogy az egyensúly felboruljon a munka javára, de hosszabb távon törekedni kell arra is, hogy az ember fel tudjon töltődni. Igyekszem a szabadidőmet is megtervezni, és ma már törekszem az egyensúly fenntartására, főleg ha majd bővül a család.